Lassan két éve, hogy nem magam irányítom az életemet. Illetve
igen, mert magamra maradtam. Az akkor másfél éves kisfiammal és egy valag
adóssággal. Úszok az árral szemben, próbálok fennmaradni, s közben mindig arra
gondolni: Lesz ez még így se. A Titok című film/könyv és még egy sor önsegítő
mű arra biztat, ha pénzt akarsz, gondolj arra, hogy már van. Tanácsolja,
képzeld el azt, hogy bármit, de bármit megvehetsz. Olvastam olyan ötletet is,
hogy a siker érdekében költsünk el gondolatban mindennap egy bizonyos –nem alacsony-
összeget, de petákra pontosan, mert nem gyűjthető a képzeletbeli pénz, nem
"vihető" át másnapra. Ennek állítólag az a lényege, hogy igen is
akarjunk költeni. Hát én akarok költeni. Nem szeretnék, ahogy a három és fél
éves fiamnak tanítom, hanem akarom.
Így hát, nem petákra pontosan mindennap ugyanannyit, de
garantáltan gondolkodás nélkül kezdek el vásárolni mindent, amire szükségem
van, vagy éppen úgy érzem, hogy szükségem van rá itt és most. És az ár most az
egyszer ígérem, nem számít!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése