Keresés ebben a blogban

2013. május 28., kedd

Lóra fel, indulhat a vágta!

Azóta nem ültem lovon, hogy annak előtte sosem érzett félelem fogott el. Másnap derült ki a megmagyarázhatatlan előérzet oka, miszerint alig pár hete albérlő költözött a pocakomba, s rögtön megértettem, nem hiába csúsztam le a lóról olyan gyorsan.

A visszatartó erő sokáig még bennem élt, de minden más, veszélyesnek gondolt terepen is. Amikor a kisfiam egészen kicsi volt még autóba sem szálltam szívesen. A repülésről hallani sem akartam. Mert, ha nekem bármi bajom lesz, ki vigyázz a gyermekemre. Tudom, ez olyan tipikus mama-fóbia. 

Mára viszont megint a türelmetlenség él bennem, szeretnék végre újra rendszeresen a lovardában lenni. De mielőtt bérletet vennék a legközelebbi színvonalas helyszínre, nem ártana új felszerelést is beszereznem.

A kinézett Horze lovaglócsizma kívül-belül marhabőrből készült. A hátsó czipzározása maitt könnyen fel-és levehető.

A Finn Tack márkájú body protector az egyik legmegbízhatóbbak közé tartozik. Bevallom, gerincvédő-mellény nélkül nem szívesen ülök fel a lóra, még úgy sem, hogy a terhességemet leszámítva, sosem féltem egy hátán sem.


Az Atlantic Zhelter kobak egy speciális ABS anyagból készült fejre a lehető legprecízebben állítható kobak. A külső rétege esés esetén az ütődés ellen, a sapka belső mozgáselnyelő rétege a rázkódástól óv. 

A halszálkás Grand Prix stílusú lovaglónadrág belső lábszárán végig és térdben szteccses Alos telibőrrel van megerősítve. Az elasztikus anyagból varrt nadrág abszolút kényelmes viseletet ehhez a sporthoz.

Összesen 270 200 Forintot fizettem ma álmomban a vásárláspárti-kártyámmal ahhoz, hogy egy éven át, hetente egy alkalommal az összeállított a felszerelésben lovagolhassak.




2013. május 26., vasárnap

Semmi keksz

A kis mondókát követve mai beszerző túrám témája nem kérdéses:

Hétfőn keksz, semmi szex.
Kedden keksz, semmi szex.
Szerdán keksz, semmi szex.
Csütörtökön  keksz, semmi szex.
Pénteken keksz, semmi szex.
Szombaton keksz, semmi szex.
Vasárnap szex, semmi keksz.


Shmuley Boteach: Kóser Szex című két kötetének az ára: 4990 Forint, melyet megint a vásárláspárti-kártyámmal fizettem.
Vasárnap estére nem csak elméletben ajánlom! 


 

2013. május 25., szombat

Frissen vasalva - mángorlóval könnyebb

Nem mondom, hogy utálnék vasalni, mert ez így nem igaz, főleg, mert elképzelhetetlennek tartom a vasalatlan ruha viselését. Ám hiába a megnyugtatóan sima eredmény, önmagában a műfaj nem köt le, főleg, hogy napi szinten kell művelnem. Szórakoztatóvá, film nézéssel tudom tenni, de a nagy felületű holmikat: törölköző, ágynemű, lepedő, ha lehet így is kihagynám.

Amúgy ezért (is) szerettem Svédországban lakni, mert ott a társasházak mosodáiban vannak mángorlók, volt, hogy fél délelőttöket csak azok használata miatt töltöttem ott. Igen, azt is kimostam és kivasaltam, amit nem is kellett volna.

A mai luxus vásárlásom során egy GMP 1000 mángorlógépet vettem. A falhoz állítható modellt kisebb mosodáknak, nagyobb háztartásoknak ajánlja a gyártó. Egyszerű a kezelése, ujjvédelemmel és vészleállító funkcióval is ellátott. Az ára mintegy: 390 000 Forint, melyet a vásárlás-párti csoda eszközömmel fizettem ki.


2013. május 24., péntek

Négy éves lett a kiskirályfi

A Nagy Ő-ről egy nő már egészen kislány korában elkezd álmodozni, a legtöbbször persze nem tudatosan. Az én első szerelmem az oviban szőke volt és kék szemű. Ehhez képest a volt férjem barna szemű és ébenfekete hajú...

Arról, valójában milyen királyfiról is álmodtam kislányként, csak nem olyan régen eszméltem rá. Még egy régen eltemetett kép is belém villant: az álmaimban a jövendőbelim nem egy készített és nem is egy készen vásárolt új gyűrűvel járult elém leánykéréskor, hanem egy családi darabbal. Valami olyannal, ami még az édesanyjáé, a nagymamájáé, a dédnagymamájáé volt. 



A szecessziós güldisch gyűrű a kis brillel számomra több, mint gyönyörű. Az ékszerajánlásban Pálfy László ötvösmester a következőt írja: "Komoly szándékú királyfiaknak ajánlom figyelmébe arra az esetre, ha vonakodna a kiszemelt királylány!"

Az árát sajnos nem tudtam meg, de legyen bármennyi is, akár több százezer forint, vagy milliós nagyságrendű a mai álmomban a gyűrűt, a vásárláspárti-kártyámnak köszönhetően, az ujjamra húztam, hogy egyszer legyen mit odaadni a kisfiamnak hasonló célra. Igaz, ő még csak ma lett négyesztendős.

2013. május 21., kedd

Svájci szerelem

Előre bocsátom: az onkológus doktor nénimnek ezt a posztot, nem ajánlom! Vagy legalábbis kérem, ne higgye el minden szavát....ugyanis csokoládét ennem, csak módjával szabad(na).

Nekem a szerelem olyan mint a csokoládé: finom, de hamar elfogy. Viszont a csokoládé előnye, hogy csak rajtam függ milyen mennyiségben és milyen távon fogyasztom. S ha már csokoládé, és búfeledés, akkor jöjjön valami svájci, mi más...

A világ egyik leghíresebb csokoládé márkája a Teuscher specialitása a Champagne Truffes. Ennek közepén Dom Perignonból, friss tejszínből és vajból készült pezsgőkrém van, melyet körbefon a csokoládé, amelyet porcukorba hintenek. Elárulom, abbahagyhatatlan. 

Egy dobozban mindössze négy darab csokoládét találunk, amelynek súlya mintegy 56 gramm. Hogy sokáig tartson a boldogság, négy dobozzal rendeltem, s így a vásárláspárti kártyámmal ma éjszaka 9200 Forintot költöttem, összesen 16 darab Champagne Truffesre.  Amelyet egy ültő helyemben, egy jó könyv mellett elfogyasztok, hadd fogyjon a szerelem.

2013. május 12., vasárnap

Capri utazás a nadrágok körül



Amikor a nyári melegbe belerondít a szél az eső, akkor jól jönnek a nyári nadrágok. Az amúgy meleg hónapokban szeretem elfelejteni a farmert, inkább a könnyű vásznak, szaténok és selymek jöhetnek nálam számításba. 

Ma három camaïeu nadrágot tettem a képzeletbeli kosaramba, a vásárláspárti kártyámmal mintegy 23 990 Forintot fizettem. 
A háromnegyedes kék színű capri nadrágot a munkahelyemen viselném magassarkú szandállal, vagy a bécsi, pesti és stockholmi esti sétáknál vászon vagy balerina cipővel. 

A vajszínűt szintén az irodába gondoltam, platform cipővel, blúzzal. 

A harmadikat meg rohangáláshoz egyszínű pólóval, tornacipővel. 

2013. május 3., péntek

Borítékolom: táska, táska, táska


Nyáron sokasodnak a csajos görbe esték, a kerti partik, amikor gyermekmentesen, azaz "normálisan" öltözhetek fel. Végre magassarkút húzhatok, nem csak kényelmes, hanem szép ruhát is viselhetek. És ami a legfontosabb, otthon hagyhatom az óriási táskákat. Mert nem kell magammal cipelni az itókás kulacsot, az ilyen-olyan kekszeket, a nedves törlőkendőt, a félcsomag papírzsebkendőt, ragtapaszt és mifenét, ami csak egy kisgyermeknél felmerülhet.

A lehető legkisebb és legcukibb táskákat szeretném a jobb kezemben fogni, vagy akár mindkettőben. Három darabot néztem ki magamnak.

Az L.K. Benett London, Natalie borítéktáskája valódi bőr belsővel bír, kívül gyönyörű strasszos. Ezt színházba vagy esti partira venném fel. Ennek az ára elég borsos ugyan, de klasszikus volta miatt évekig használható. Az ára 56 000 Ft.

Ha a barátnőimmel indulnék moziba, akkor a Zara, Printed fantázia névre hallgató táskáját venném magamhoz. Az ára: 13 995 Ft.

Esküvőre, egyéb szépen öltözős eseményre a Zara Day Time clutch bag-je nyerne belépőt. Ára: 9995 Ft.  

Igen, ma is csak a képzeletemben vásároltam, a vásárláspárti-kártyámmal.

2013. május 1., szerda

Epres málna vagy málnás eper?

Most málnát vagy epret termesszek a kicsi erkélyemen? Nagy dilemma. Mi lenne, ha a kettőt egyszerre? A Fragaria ananassa egy eperfajta málna zamattal. A bíborpiros, lédús gyümölcsökben keveredik a mézédes eper és a zamatos málna íze és illata.  Egész nyáron át virágzik és terem. Függő cserépbe akasztva gyönyörű. 
Négy csomaggal rendelek belőle, egy csomagban kettő tő van. 


Mellé vásárolok még a kétszer-termő  csodás málnából is, ami a napos Dél-Tirolból ered. A világ első málnája, mely egy évben kétszer terem, kora nyáron júniustól és késő nyáron augusztustól. Szenzációs keresztezése két ismert málna fajtának: az Autumn Bliss-től származik a szenzációs aroma és a Tulameen-től a tömör és sürű növekedés. Finom erdeimálna aromája van. Erősen ellenálló, fagytűrő, könnyen gondozható tömör növény. Balkonládába nyugodtan termeszthető. Ebből is négy csomaggal rendelek. 


S persze nem hagyom ki az abszolút kedvencemet sem, az epret. A Rimona eper előnye, hogy szintén nevelhető teraszokon, balkonokon virágládából, dézsából. Ez az eperfajta egész nyáron át, sőt késő őszig rengeteg friss gyümölcsöt terem. Három csomaggal rendelek belőle, egy csomagban 3 növény található. 

Összesen 28 070 Forintot fizettem ki, mai álomvásárlásom során.