Keresés ebben a blogban

2013. július 22., hétfő

A hígítatlan forgásért


Barátnők, gyermekmentesen, egy teljes éjszaka. Szökőévben egyszer. Éppen ezért, ezeket az alkalmakat igazán meg kell becsülnünk! A finom sütemények, kekszek, parfék mellett nem maradhat el egy igazán minőségi desszertbor vagy valami más finom alkohol. 

Ám, ahogy a whiskeyben sem jó, hogy olvad a jégkocka, úgy a likőrökben sem. Éppen ezért szeretem a Duka zsírköveit. Nyolc darab van egy dobozban, egy pohár italba két-három darabot érdemes beletenni. Ha már három barátnőmmel ülünk össze csevegni egy jó kávélikőr mellett, bizony már kevésnek bizonyul ez a nyolc darab. Így egy újabb dobozzal rendeltem ma a már meglévő mellé. A nyolc darab DUKA zsírkő ára: 5680 Forint.


S hogy igazán fényűzőek legyenek ezek az esték, a férfiember elismerését is elnyerő shtox forgó whiskey poharakat rendeltem. Ezek a speciálisan forgásra tervezett poharak még teli állapotban is könnyen mozgathatóvá válnak, még egy női mutatóujjtól is. A látvány önmagáért beszél, ahogy forog a spirál mintás pohár, valóban úgy tűnik, mintha csorogna benne a nedű.

A hat darab Shtox forgó whiskey pohár 83 994 Forint mínuszt jelentett ma az apadhatatlan vásárláspárti kártyámon. 


2013. július 19., péntek

Programozott tisztaság

Amikor vasárnap délután a kisfiammal a kórházba kellett rohannom, nem nagyon érdekelt mekkora csapot-papot hagyok magam után. Azért pár nappal később, a lakásba már előre felkészülten csukott szemmel léptem be...akkor jutott eszembe takarító robot kellene nekem. 

Az iRobot Scooba 390 robot felmosó négy fázisban takarít helyettünk: felsöpör, felmos, felsúrol, feltöröl. A gyártó ígéri, így a baktériumok mintegy kilencvennyolc százalékát megsemmisíti. Átlagosan ötször halad át a takarítandó felület minden pontján, felmos a nehezen elérhető helyeken a bútok alatt és körül is, majd ha jól végezte dolgát, szépen visszagurul a töltőjébe.

Vásárláspárti kártyámnak köszönhetően álmaimban valahol még ma házhoz is szállítják nekem, potom 147 900 Forintért. 

2013. július 11., csütörtök

Hétköznapra pakolva


Női táskából sosem lehet elég. S most nem is mennék bele abba, hogy hétköznapra, azon belül munkahelyre,  tárgyalásra vagy csak az irodába, azon túl a játszótérre a gyerek holmijaira, délutáni romantikus sétára, vagy éppen egy csajos éjszakára, illetve valami elegánsabb eseményre például esküvőre vagy színházba is más és más kellene.....végtelen a variációk száma. 

Hirtelen nekem most négy táska tetszett meg. Két Louis Vuitton és két Prada. De persze még tudnék választani....mert azért jó lenne bele tenni kisebbet, nagyobbat, más színűt, más anyagból készültet, más formájút...még mindig végtelen a variációk száma.


A ma éjszakai virtuális vásárlásom alkalmával összesen 2 532 120 vásárláspárti Forintot költöttem el a márkák hivatalos oldalain költekezve. Csak táskákra. Igen, ez csak az álmaimban történhetett meg....

2013. július 3., szerda

Szemét helyzet


Álmaimban a konyhám nemcsak, hogy elég tágas és az én magasság-mélységemhez van tervezve, hanem nagyrészt újrahasznosított elemekből készül és olyan kiegészítők vannak benne, melyek a környezetvédelemre helyezik a hangsúlyt. Ehhez szelektív-hulladékgyűjtőt szeretnék a konyhámba és komposztálót a kertembe.

A Sorter 745 K szelektív hulladékgyűjtőben, a műanyagot, a papírt, az üveget és az általános szemetet is külön lehet válogatni. Lábbal és kézzel is teljes mélységében kihúzható. Ez a nagyobb gyűjtő 60 cm széles szekrényekbe illik, az ára mintegy 74 102 Forint. 

A JRK 800 Profi komposztáló láda százszázadékban újrahasznosított műanyagból készült, ezért különösen tetszik. Speciális szellőző megoldásának köszönhetően nem büdösödik, és egységesen bomlik el benne a szerves hulladék. Az ára 42 965 Forint. 

A két hulladéktároló árát most is a vásárláspárti kártyámmal fizettem, a virtuális világomban.