Keresés ebben a blogban

2013. szeptember 20., péntek

Férfias játékok

Szerintem, a női és férfi feladatok problematikájában kétféle nő létezik: az egyik, amelyik minden körülmények között a férfival oldatja meg az olyan kérdéseket, mint az autó szervizelése, a villanyégő kicserélése, a dugulás elhárítása vagy éppen egy polc felfúrása. A másik típus, egy ideig vár, ám ha nem érkezik, a számára meghatározott időn belül a segítség, bizony inkább önmaga veszi kezébe a megoldást. Na, én ebbe az utóbbi típusba tartozom.

Még az sem tántorít el az ügytől, hogy tanácsokat kérjek, még ha azt csak némi szkeptikusság után is kapom meg a megkérdezett hímneműektől. Mint például a falfúrás témakörében.

Amihez szükségem lenne egy igazán megbízható szerszámra.  A nemcsak gyémántfúrásra alkalmas, Dewalt D21570K-QS normál fúrási és ütvefúrási feladatok esetén is megbízhatónak tűnik. Nem könnyű, három kiló, de annyit még én is elbírok, még úgy is, hogy bizony ellen kell tartanom. Utána néztem, téglába és kőbe is könnyen lehet vele egészen finom lyukat is fúrni.

A férfiak számára is irigylésre méltó darabot, egy előszobai fogas, egy fürdőszobai szárító és egy térelválasztó felszereléséhez választottam a kimeríthetetlen vásárláspárti kártyámmal, melyről virtuálisan 124 890 Forintot emelt le a egyik szerszámokat forgalmazó üzlet terminálja.

2013. szeptember 3., kedd

Házilag gyúrva

Apai nagymamámról, elsőként az a rengeteg tészta jut eszembe, amely mindig elborította icipici otthonát. A házi kasszát gyarapította a házilag gyártott cérna- és széles metéltekkel  a kocka- és csigatésztákkal s minden más pastával, ami "divat" volt húsz-harminc évvel ezelőtt.
Bár párszor költözött azóta a nagymamám, nem csodálnám, ha a kézzel hajthatós tésztakészítő gépe ma is előkerülne, ha rákérdeznék.

Én ennél már egy fokkal  szuperebbre vagyis elektromosra vágyom, de inkább csak az idő hiányában, mint lustaságból. S praktikusságból is, hogy mindkét kezem szabad legyen a nyújtandó, vékonyítandó, szeletelendő tészta útjának egyengetésére. 

A csoda masina melyet kinéztem magamnak, rengeteg féle tészta gyártásában segítene nekem ahhoz, hogy olyan tészta kerülhessen mindig az asztalunkra, amelyről tudom, valóban mit tartalmaz. 

A Marcato Atlas 150 ára 62 928 Forint, melyet ma is kizárólag csak vásárláspárti álmaimban fizettem ki, a leapadhatatlan vásárláspárti kártyámmal. 



2013. szeptember 2., hétfő

Vendégmarasztaló előtér


Bár nincsen saját kertem, egy kerti padot mégis nagyon szeretnék, közvetlen a bejárat mellé. Ahová a kulcs elővarázslásáig letehetném a csomagjaimat, vagy ahová akkor is kiülhetnénk beszélgetni, ha éppen esik az eső, mert lenne tető a fejünk felett. Vannak padok a lakóparkban, ahol lakunk, de egy sincsen fedél alatt. 

Erre gondoltam ma reggel, amikor az egyik szomszédommal állva cseverésztünk a bejáratnál, és erre gondoltam múlt héten is, amikor annyira romantikusan kopogott az eső az ablakpárkányra, milyen jó lett volna nem berohanni a lakásba az eső elől, hanem kint maradva, de nem elázva beszélgetni...


A 140x70x100-as kovácsoltvas és fa kerti padon akár három személy is elfér kényelmesen. Kezelésének köszönhetően a bútor jól bírja a négy évszak adta viszontagságait. Több színben is kérhető. Igazodva az itteniekhez, barna-fekete színben kérném.


Az ára a padnak, melyet csak gondolataimban hoztam haza, 145 000 vásárláspárti  forintba került.